
A fejlesztésünk elsődleges célja, hogy közelebb hozzuk a hétköznapi felhasználóhoz a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket játékos formában. Szeretnénk, hogy az oly sokszor emlegetett elvont fogalmak, mint a mesterséges intelligencia – angolul artificial intelligence azaz AI – vagy gépi tanulás, érthetőbb formában elevenedjen meg az érdeklődők előtt. Az ilyen szöveg generáló módszerek esetében fontos az emberi visszajelzés, így a projekt másik célja a felhasználói visszajelzések gyűjtése.
Hosszútávon pedig szeretnénk egy olyan mesterséges intelligencia alapú eszközt létrehozni, amely a szerzőknek segít az magyar dalszöveg alkotásban. Szeretnénk megalkotni, egy olyan segédletet fiatal tehetségek vagy akár professzionális dalszövegírók számára, mely segítségükre van a prozódiailag helyes, magyar rímpárok megtalálásában, ezzel is ösztönözve őket magyar nyelvű dalok megalkotására. Jelenleg ez a chatbot még „csak” a magyar népdalok világát ismeri. Azonban ez remek alapul szolgál számára a magyar nyelvtan és nyelvtanilag helyes rímképletek elsajátításában. Véleményünk szerint a gép soha nem veheti át az ember szerepét a kreativitásban, de nagy távlatokat nyithat benne számára.